Ja, amúgy ő Cleo:
~Sarah szemszöge*
Megint csak ülök a szobámban és gondolkodok. Visszamegyek egészen a múltba, amikor apa elvitt minket állatkertbe. Anya az öcsémet szülte. Majd bekövetkezett a vég. Apa elkezdett inni és olyan munkája volt, amire nem büszke az ember. Hihetetlen, hogy olyan mélyre lehet csúszni. De megváltozott az életem. A változások mindig bekövetkeznek. Még mindig magam előtt látom, amint az öcsém hangosan nevet, de ez apát idegesíti, hát jól megveri. Már most érzem, hogy nem lenne szabad erre gondolnom, mert újra sírásban fogok kitörni. De muszáj. Mert szerettem az öcsémet, még most is szeretem, de neki el kellett mennie. A saját apám ölte meg. Mert azt hitte, anya megcsalta. De ő nem. Én tudom, mert ismerem. Még mindig hallom, amint sír, hogy hagyja az öcsémet békén, de ő nem figyel oda. Hangos sírásban tört ki anya. Az öcsém csak csendben sírdogál. Ránéz apára, hogy hagyja békén, de ő odaszorít egy kést a torkához. Anya beküld a szobámba. De én még mindig hallgatom az ajtóból. "Hagyd őt békén!" "Inkább engem" ordít anya. A következő emlékem csak egy hatalmas ordítás. Összeesek a földre, de erőhöz jutok és hívom a mentőket. Ütéseket hallok. Majd azt, hogy valami sípol, megjöttek a mentők. Kivisznek a szobámból. Az öcsém a földön fekszik. Nyakán egy vágással, amiből ömlik a vér. A mentők szájából csak azt hallom, hogy "Nincs remény" majd azt, ami miatt hangos zokogásban törtem ki "A halál beállta 18 óra 34 perc". Anyára néztem. Az orrából dőlt a vér, szemén egy monokli volt. Egy mentős átölelt és bevitt a kocsiba. Leültetett és megvizsgált. Pár perc múlva kijöttek a rendőrök is és apát elvitték. Nem sokkal ezután egy nagy zsákkal jöttek ki, tudtam, hogy a testvérem van benne. Anyát is kihozták, utána a kórház felé vették az irányt. Pár napot anya mellett aludhattam. De akkor megjött Tim. Aki a család egy barátja. Felajánlotta, hogy vigyáz rám, amíg anya a kórházban tengeti napjait. Összepakoltuk a cuccaimat és azonnal mentünk a házába. Ugyanúgy ültem ott is az ágyon, mint itt. A következő emlék töredék, az, hogy a temetésen vagyunk. Még utoljára megnézem a kis tesómat, aki sápadtan fekszik a koporsóban, levegőt már nem vesz, csak fekszik és álmodik valami szépet, bízom benne, hogy felül és iszik egy pohár kakaót, majd együtt megyünk hintázni, de ez csak álom. Már soha többet nem jön vissza. Nem. Ő meghalt és most el kell tőle búcsúznom. Igen, szerettem őt, de ennek vége. Ilyenkor volt egy hatalmas képkiesésem már csak arra emlékszem, hogy itt vagyunk az új házunkban és anya és Tim nevel, majd jött Lola. Elmondta, hogy a szülei elkergették. Beköltözött hozzánk. Már mindketten pszichiáterhez jártunk. De még mai napig nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak az öcskösre és apára. Anya féltő arcára és a sírásokra, a temetésre. Magára a kínokra amiket átéltem. De felnőttem, sikeresen. 5 éve volt, Lola 2 éve lakik velünk. Másfél éve kaptunk egy-egy kiskutyát, nagy belátásunk van egy kismacskára is. Észre sem vettem, de lejött az ideje annak, hogy megírjam a házifeladatomat. Nemrég' volt a születésnapunk is. Lola bejött, de amikor meglátta, hogy folynak végig a könnyek az arcomon egy szó nélkül mellém ült és átölelt.
- Már megint? - adott egy puszit a fejem búbjára
- Ismersz - bújtam közelebb hozzá
- Igen, de írjuk meg a házit, mert az előbb Rose rám szólt - mosolygott
- Rendben - töröltem le a könnyeim, majd felálltunk és elővettük a könyveket, az ágyra csücsültünk és nekiálltunk. Jó sok leckénk volt. Matek, fizika, biológia, nyelvtan, irodalom, történelem. Meg még egy házi dolgozat etikából, jó tanáraim vannak. Három óra alatt írtuk meg az egészet. Utána lementünk vacsizni. Anya rakott elénk sült csirkecombot, de hát Lola vegetáriánus. Neki adott 5 féle salátát. Timnek egy kis levest, megettünk szépen mindent, aztán berobogtam a szobámba.
Bementem a fürdőbe és megfürödtem. Felvettem egy kényelmes pólót pizsamának és egy franciabugyit is feldobtam. Még egy picit lógtam az interneten, majd álomra hajtottam fáradt testemet.
~Reggel*
Az ébresztőórám csörgésére keltem, amit beállítottam. Gyorsan átöltöztem. Lola kíséretében, mivel reggelente mindig befut mellém.
~Én
~Lola
Bepakoltunk és futottunk, mivel késésben voltunk, addig öltöztünk. Adtam egy puszit Lilonak. Utána már rohantunk, mint szerelmes agár a réten. Megfogtam egy kis tízórait, amit anya adott és futottunk. A suliban természetesen ott volt Cleo és a bandája.
- Óóó... a két kanadai csicska - jött elénk
- Óóó... Egy ribi - flegmáztam
- Addig vigyázz, míg meg nem cibállak - bunkózott
- Arra kíváncsi lennék, mert abban biztos vagyok, hogy annyira tudsz ütni, mint amennyi eszed van - Lola
- Ne tudd meg hány embert téptem meg, te csak annyi vagy, mint egy légy aagyoncsapása, te zsák gomba - majd elmentek, mi már futottunk is órára. A nap egész jól telt. Délután négy órakkor amikor a szokásos fekvésemet tartom megszólalt a telefonom. Ismeretlen számról hívtak. De felvettem, mert hátha a bébiszitterkedésem miatt hívnak.
- Halló? - szóltam bele
- Halló! Samantha Taylor-ral beszélek? - kérdezte az ismeretlen hang
- Igen - válaszoltam egyszerűen
- A bébiszitter állás miatt hívlak, ezen a héten szombaton ráérsz?
- Persze - mondtam
- Akkor kérlek diktáld le a címedet, mi meg elvisszük a gyerekeket, mellesleg két kislányról van szó, de lehet, hogy a bátyjuk ugrik majd be értük
- Oké. Mondom a címet. - majd lediktáltam
- Köszönöm, szombaton visszük. A lányok neve Daisy és Phoebe. Szia!
- Jó napot - majd letettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése