12. fejezet - El kell menned!

Könnycseppekkel telt szemekkel ültem a kanapén, hogy mondjam el neki, hogy veszélyben van? Csak küldjem el? Mondjam el neki, hogy veszélyben van? Egészen addig törtem ezen a fejem, míg végül kitört belőlem a sírás.

- Változz át farkassá! - jött oda mellém Lola ijedten

- Miért? - néztem fel rá, jelként kimutatott az ablakon, ekkor észrevettem, hogy 10 vámpír jön a ház felé. Gyorsan átalakultam, majd kisurrantunk a hátsó ajtón. Már csak azt láttuk, hogy a vámpírok betörnek a házunkba, és felforgatják az egészet. Fejemmel a hátam felé mutattam, Lola pedig fel ült rám. El futottunk az erdő mélyére, és le ültünk pihenni. Lola reszketett a félelemtől. 

- Mi lesz, ha követnek? - nézett rám. Én lesütöttem a szemeimet, majd a földre feküdtem. - Nem tudsz átváltozni, igaz? - simogatta meg a fejem. - Szóval töltsük itt az éjszakát? - hallotta a gondolataim. Fejemmel próbáltam bólintani, de most farkas vagyok, így nehéz.

~Lola szemszöge*

Sarah nem tud visszaváltozni, ez így veszélyes lesz. Már álmos voltam, így hozzá bújtam és rajta aludtam el... Éjjel felkelt és sikerült visszaváltozni, éreztem. Hallottam, ahogy beszélt valakihez...

~Sarah szemszöge*

Hallottam egy hangot, egy kisfiú hangját, ismerős volt, de mégis idegen.

- Gyere, gyere - hangoztatta

-Hol vagy? - kérdeztem az idegentől
- Itt, ahol a szem nem lát, de a szív észlel - súgta

- Ki vagy? - néztem körbe

- Az öcséd - mondta halkan

- De... Hisz te meghaltál! - makogtam

- A szelleme vagyok - érintette meg a valami hátulról a vállam. Azonnal odakaptam a fejem, és velem szemben volt az öcsém. Tisztán kivehető volt gyönyörű zöld szeme, az aranyszőke haja, és a csodálatos, szeplős pofija.

- George - simítottam meg az arcát, de a kezem nem tudta megérinteni

- Sarah, emlékszel arra, hogy miután apa megölt, és te rám néztél, akkor szállt ki a testemből a szellemem? - ekkor beugrott az egész, akkor láttam, hogy valami jött ki belőle. Már elkapott a sírás. - Ne sírj!

- George, nagyon hiányzol!

- Tudom, de én meghaltam. Végig követtem az életed. Láttam, hogy az a fiú... Hogy is hívják... - nézett a földre

- Harry?

- Igen, ő. Szóval, láttam, hogy ő tényleg, igazán szeret. Soha ne hagyd el! - próbált átölelni, de már csak szellem.

- Hagyd! - néztem rá

- Csak ennyit akartam mondani, most már átléphetek a túlvilágra. Ég veled! - majd egy fényként eltűnt. Még 5 percig szuszogtam félve, néha-néha megreszketve,

*Reggel, Lola szemszögéből*

A hideg hó takarta lábamat, mikor felkeltem. Még szerencsém volt, hogy nem aludtam tovább. Különben már nem élnék. Sarah tüzet rakott, majd felém tekintett. Gyorsan átváltozott farkassá, utána hátára ültem és bevitt a városba. Itt nem támadhatnak ránk...